A medvehagyma mellett szerelem is termett a Gerecsében
Március vége, április eleje a medvehagyma szezonja. Eddig jellemzően a piacon vettem ezt a fokhagymaillatú növényt. Idén azonban úgy döntöttem: természetes élőhelyén keresem fel a medvehagymát.
2019. április 1. 13:54 | CÍMKÉK: #medvehagyma #gerecse #családi túra #beszámoló

A pusztamaróti medvehagyma túránk saját gyártású beszámolója helyett fogadjátok szeretettel Feleki Marietta ujságíró cikkét, amit a túránkról készített! Elolvasni kötelező!

Március vége, április eleje a medvehagyma szezonja. Eddig jellemzően a piacon vettem ezt a fokhagymaillatú növényt. Idén azonban úgy döntöttem: természetes élőhelyén keresem fel a medvehagymát. És persze viszek belőle haza. Jelentkeztem hát egy 13 kilométeres medvehagymaszedő túrára, melyet Nyáry Tamás túravezető, az Equinox Trekking Club elnöke és túravezetője indított a Gerecsébe.

A túrára Héregről indultunk. Nos, az indulás már tartogatott némi izgalmat, ugyanis a találkozó helyéül megjelölt héregi temető bejárata nem volt egyértelmű sokunknak. Héregen ugyanis két temető van. Első lecke: a találkozó GPS-koordinátáit is pontosan keressük meg.

A probléma végül megoldódott, és összeállt a negyven főből álló csapat, vegyesen gyakorlott túrázókkal és kisgyerekes családokkal. Mivel nagy volt a csapat létszáma, túravezetőnk az eligazításon kiemelte: a piros jelzés mentén fogunk haladni. Így az sem tévedhetett el, aki esetleg lemaradt.

Az eligazításon Tamás felhívta a figyelmet, hogy csak a túra (és beszámolónk) végén jutunk a a hőn áhított medvehagymához… ugyanis az útvonal nagy része a Gerecse Tájvédelmi Körzet védett területén keresztül vezet, így a védett területen levő medvehagymát (és más növényt) tilos leszedni. Sőt: az útvonalat sem szabad elhagyni.

A hasznos „fejtágítás” után Nyáry Tamás túravezető irányításával elindultunk hegynek fel, a Gerecse irányába., a szikrázó napsütésben. Az erdőn keresztül vezetett utunk első szakasza, egy kellemes mértékű emelkedőn. E sorok írója nem az edzettebb túrázók közül való, így megnyugtatott, hogy kellemes sétatempót vehettünk fel.

Az első etap végén azért jól esett pár percre megpihenni egy igazán király helyen: Héreg fölött elterülő tisztáson, a Királykúton szusszantunk egyet. A legenda szerint ugyanis az iható forrással rendelkező tisztáson pihent meg egykor Mátyás király és vadászcsapata portyázásaik során.

Túravezetőnk nem akarta húzni az időt, így miután testünk-lelkünk feltöltekezett, hamar továbbvezényelte a csapatot. De megnyugtatott mindenkit: lesz még pihenési lehetőség, hiszen a következő állomás a Gerecse szívében levő régi vadászkastély, a Serédi-kúria volt.

Az újabb szakasz meglepő fordulatot hozott: lezárt kapuval találtuk szembe magunkat az erdő közepén. Meglepődésünk egy pillanatig tartott csak, túravezetőnk megnyugtatott, hogy csak a vadak elől őrzik a túraútvonal azon szakaszát, ahol célzott fakitermelés és újratelepítés zajlik.

Pont olyan tempóban haladtunk, ahol még kellemesen lehetett beszélgetni. Így ismerkedtem meg Zsuzsival és Zsolttal, akik elmesélték, hogy nekik ez a túra a medvehagyma szedés és a séta élménye mellett egy randi izgalmát is tartogatta… Gyakorlott túrázókként stílszerűen egy túrán ismerkedtek meg egymással, egy randevúra pedig mi lehet alkalmasabb, mint az ébredő tavaszi erdő és a közös érdeklődési kör? Zsuzsi és Zsolt tehát néha kissé lemaradva sétáltak a csapat után…

Mi, többiek egy sáros és latyakos szakasz után elérkeztünk a Serédi-kastélyhoz. Az egykori kúria ma gyermeküdülőként funkcionál, és közigazgatásilag Tardoshoz tartozik. Nevét az épület építtetőjéről és egykori tulajdonosáról, Serédi Jusztinián esztergomi érsekről kapta. Az épület jelenleg az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tulajdonában van.

A kastélyba ugyan nem mentünk be, viszont megtudtuk, hogy teljesítettük a túra felét, és már csak pár kilométer választ el minket az illatos medvehagyma-mezőtől. Mármint attól, ahol szedhetjük is a növényt.

Addig azonban át kellett kelnünk a Gerecse Tájvédelmi Körzet sziklás-erdős, és védett ösvényén. A terep ezen a szakaszon bukdácsolós és csúszós volt, nagyon a lábunk elé kellett nézni. Hogy az izgalom fokozódjon, körülöttünk végig a védett medvehagyma-rét terült el, betöltve tömény illatával a levegőt, ízlelőbimbóinkat és tűrőképességünket próbára téve.

Az erdőből és a természetvédelmi területről kijutva elérkeztünk a Kánaánba. Tamás bevárta az összes túrázó csapattagot, és mindenki nagy örömére megadta az engedélyt: megkapjuk „jutalmunkat”, hiszen az út következő szakaszán szabad a szedés. Az illatos csemegével sűrűn nőtt területen szétszéledt a társaság, ki-ki a maga zsákjába gyűjtve a medvehagymát, majd továbbindultunk ebédelni a következő állomásra, Pusztamarótra.

Túránk szerelmespárja azonban sokáig lemaradt a medvehagyma mezőn…Zsuzsi és Zsolt kettesben szedték a medvehagymát és amikor már kéz a kézben csatlakoztak a csapathoz, bizony láttuk: nem csak medvehagyma termett azon a tavaszi napon a Gerecsében, hanem egy szép szerelem is….

Pusztamarót azonban a kevésbé romantikus emlékű helyek közé tartozik. Az egykori település környékére a mohácsi vész és Buda első eleste után menekült a török elől, és szekértábort alakított a megmaradt magyar fősereg, és a délről menekülők. A török azonban megneszelte helyzetüket, és ágyúostrom alá vonta a csapatot. Senki sem maradt életben. A helyszínen ma emlékmű jelzi a szomorú eseményt.

Mi azonban nem szomorkodtunk, hiszen a tűz körül töltekeztünk szalonnával, kolbásszal és medvehagymával. Miután megpihentünk, visszafelé indultunk. A csapat ugyan megcsappant az út második felére. Pusztamaróton kissé szétszéledt a társaság, volt , aki hamarabb elindult. Akadt olyan is, aki még maradt.

Visszafelé még szedtünk medvehagymát az út menti mezőről, hogy haza is tudjunk vinni. Mégis csak ezért jöttünk. Az már grátisz hogy a séta ennél többet is adott. Van, akinek történelmi érdekességeket, akadt, akinek egy kis én-időt. És volt, akinek szerelmet…

Szerző: Feleki Marietta / Kemma.hu

A cikk eredetileg a Kemma.hu oldalán jelent meg, köszönjük az újraközlési lehetőséget!

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Medvehagyma és túra a Bakonyban
2024. 04. 20.   40 km
Mecsek
2024. 05. 11.   1 km
Kis-Fátra
2024. 06. 06.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!