Dupláztuk a hatodik Pilisi Vándorlást!
Szombaton, az eredetileg kiírt időpontban a hűvös, esős idő ellenére 18-an gyűltünk össze a pilisszentlászlói Kis Rigó étterem előtti parkolóban. Többen lélekmelegítőért kiáltottak, így a Janosikova Krcma rögtönzött első megálló lett.
2019. október 18. 20:53 | CÍMKÉK: #


Galériához klikk a képre!

Az eső hol jobban, hol kevésbé csöpögött, de amikor felvettük a menettempót, már senki nem fázott. Hosszan kanyarogtunk a település szélén, majd végre elértük a letérőt a híres Spartacus-ösvényre, amely csak 2015-ben vált jelzett túristaúttá, addig vadászösvényként szolgált.

Kellemes, ám keskeny, jórészt szintút, furcsa sziklaalakzatokkal, itt-ott remek kilátással a környező púpokra, na meg a Börzsöny egy részére is.
A Jenő-kunyhónál még mindig csöpögött az eső, de ez a társaságot nem különösebben zavarta szerencsére. Jó hangulatban fedezte fel mindenki a megnyitott kulcsosházat, miközben elmajszolta a csokiját.


Innen pár lépés, meg némi iránymódosítás után máris a Telgárthy-réten találtuk magunkat. Átvágva a kellemes pihenőhelyen, a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratánál pecsételtünk a Pilisi Vándorlás füzetünkbe. Az Ördögmalom Étterem nyitásáig még volt fél óránk, így kihasználva ezt a kis időt az igen rövid, de annál vadregényesebb szurdok bejárását választottuk ücsörgés helyett.


Visszatérve volt, akinek száraz ruhára volt szüksége , de a többség beérte némi meleg teával, kávéval és szendviccsel. Háromnegyed 1 körül indultunk vissza Pilisszentlászlóra az Apátkúti-völgyön keresztül. A Kaán-forrásnál készült a „kötelező” csoportkép, majd elmerültünk a most csendes, és igen megnyutató völgyben. Pilisszentlászlóig összesen 11 patakátkelést számoltunk, és hipp-hopp már az autóknál is voltunk. A túra végén már talán nem is esett az eső...


Vasárnap rendhagyó ismétlő túrát tartottunk, rendhagyó túravezetővel, vagyis Ancs helyett ezen a napon Brigi vette át a stáfétát. Tiszta szerencse, hogy duplàztunk a túrát. Az útvonalat a második napon csodás verőfényes napsütésben teljesítettük. A délelőtt folyamán 12 fő tartott Velünk, majd kiegészült a társaság az Ördögmalom Étteremnél még 4 fővel, így a megismételt túrát összesen 16 fő fejezte be.  A Pilisi Vándorlást október 23-án folytatjuk.

Részletek itt: https://trekk.hu/turanaptar/65

Brigi & Ancs

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Medvehagyma és túra a Bakonyban
2024. 04. 20.   40 km
Mecsek
2024. 05. 11.   1 km
Kis-Fátra
2024. 06. 06.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!