Reggel a kelés flottul ment, s bár úgy tűnt, szép napos időnk lesz, mire reggeli után elindultunk Cserépvárlaja felé, ismét ködbe burkolózott a táj, amely nem is tágított egész nap.

 A település várát a XIII-XIV. század környékén építették, volt Luxemburgi Zsigmond király tulajdona, magánkézbe is került, a törökök uralták, használták a kurucok, majd börtöne is volt az egri püspöknek. Ma már csak pár fal és a gabonatároló gödrök emlékeztetnek a gazdag múltra.

Cserép-vár meghódítása után rögtön az ország egyik legnagyobb kaptárkövéhez sétáltunk, ahol a szokásos csoportkép is elkészült. A kaptárkövek a dél-bükk jellegzetes jelenségei, máig nem tudjuk biztosan, hogy mi célt szolgáltak a kőbe vájt fülkék.

Galériához klikk a képre!

Az éjszakai fagy miatt szó szerint lecsúszkáltunk a Kő-völgy aljáig, amely igencsak vadregényes, 10-15 méter magas sziklafalakkal övezett szurdok. Leglátványosabb része a Felső-szoros, ahol „riolit-orgonák” között sétálhatunk, s mi ezen pazar díszletek között fogyasztottuk el az ebédünket.

A rövid szusszanás utána a Kőhodály felé vettük az irányt, amely annó pajtaként funkcionált, ma már inkább csak a kirándulók barangolják be a kőbe vájt építmény zeg-zugait.

A Dobi-réten keresztül értük el és másztuk meg a Kis-Farkas-követ, amelyről – tiszta időben – remek lett volna a kilátás. Ma csak a zúzmarás növények és a szemben lévő Nagy-Farkas-kő sziluettje jutott. Innen már „csak” visszasétáltunk a szállásunkra, ami még bő 4km gyaloglást jelentett, itt-ott tapadós sárban.
Kiadás vacsora után az estét a társaság egyik fele beszélgetéssel, túra emlékek felelevenítésével töltötte, a másik fele pedig a Bogácsi Gyógyfürdőben lazított a nap fáradalmai után.

A vasárnap reggeli ébredés és készülődés láthatóan nehezebben ment, de bíztatóan tiszta volt az ég és a napocska is próbálgatta a szárnyait. „Kisamerika” barlanglakásaihoz már napsütésben érkeztünk, ahol eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne itt lakni....

A milleniumi kilátóból gyönyörű panoráma tárult elénk Cserépfalura és a Hór-völgyére. Egészen sokat elidőztünk itt, pedig szinte még el sem indultunk! A település tanösvénye mentén megtekintettük még a Nóta-arénát és a Berezdaljai többszintes pincesort, de bejutni, kóstolni sajnos nem tudtunk.

Következő állomásunk az ún. „Ördögtorony” volt, amely szintén egy kaptárkő. Felette tízóraiztunk, amíg Tamás felkészült a következő csoportképre.

A Perpác-réten keresztül, az Ökörütő-völgyön át visszaértünk a Hór-völgybe, ahol a mai csúcspont, a Suba-lyuk barlang várt ránk.

Nem csak a szintemelkedés miatt, amit le kellett küzdeni, hanem itt találták a Neander-vögyi ősember első hazai maradványait, valamint rozsomák csontokat is. Rozsomák maradványokra összesen 8 helyett bukkantak eddig az országban.

A barlangot kívül-belül megmásztuk, majd már csak egy kis séta várt ránk, hogy visszaérkezzünk a szállásunkra.

Gyors zuhanyzás, csomagolás után búcsút intettünk egymásnak, bár csak rövid időre, hiszen februárban az Aggteleki Nemzeti Park területére látogatunk 2 napra.
Addig is nézzétek meg Miletics Dezső túratársunk által készített mini videóriportot:

Cseke Ancs