Az együgyű legény meg a rókás fiúk világlátó története
A vándortúrák margójára egy mese arról, hogy száraz beszámolót bárki ír, és hülyeséget meg pláne. Mindezek ellenére érdemes eljönni, mert nem feltétlenül kerülsz ilyen állapotba! Elmeháborodás nélkül is megúszhatod....
2019. február 21. 22:25 | CÍMKÉK: #Fjällräven #Classic #Vándortúra #beszámoló #vicces #

Volt egyszer hol nem egy együgyű - egy ügye vót neki, de az nagyon - legíny, akit a fene evett meg a bóklászásért, állandóan a hegyeket akarta járni. Folyton erdőt került, hiába mondták neki, hogy rossz vége lesz annak. Nem hallgatott az senkire, csak ment a saját feje után. Történt egyszer, hogy a nagy csámborgás során, mikor bejárt már zsáklaktól a megyének többi részein keresztül a Rám-szurdokig mindent, egyszer csak összefutott más hasonlóan elmeháborodott erdőkerülőkkel, akik fura módon rókákat pingáltak az összes gúnyájukra, és fűt fát bokrot összehordtak neki mindenféle esőtartó míves kelmékről, meg bőrbű varrott bocskorokról. Addig-addig osztották neki a sütnivalót, míg maga is igen nagy kedvet nem érzett, hogy szerencsét próbáljon ezekben a hétmérfődes csizmákban, köd előttem ködmönökben. Igen ám, de ez sem volt elég, teljesen belétáplálózták az ideget mindenféle távoli hegyvidékekről, bővizű patakokról meg rínszarvas burgerekről. Bizony mondám, megpecsételődött ott a sorsa, akkortól se éjje se nappala nem vót neki, mindig csak oda vágyott aztán.


Egyszer aztán hírét vette, hogy gyalogló viadalt rendeznek ezen a távoli vidéken, versengeni fognak a földkerek minden tájából, zugából özönlenek majd a vitézek és lovagok meg mindenféle mokaszin nyüvők, hogy megmutassák, ki a legnagyobb gyalogbéka. Több se kellett emberünknek, kapva kapott az alkalmon, hogy majd megmutatja: nem fából faragták az ő virgácsait sem. Két pajtásával, Lady Léda királykisasszonnyal és Lezli a Szigetlakóval el is tervezték, hogy egy reggel kilopóznak az erdő szélén lévő nagy sziklához és felpattannak a menetrend szerint közlekedő nagy sárkány hátára. Így is lett. Igen ám, de bizony ez a távoli ország oly távoli volt, hogy a sárkány még a harmadáig se jutott, már teljesen ki volt purcanva szegíny. Le kellett hát szálljon, és egy másikkal kellett tovább repülni. Ne higgyétek, hogy odaért. Az is csak úgy járt mint az első, még a tüze is majdnem kialudt, mire átrepülte az óperenciást. Földet éréskor a nyaka teljesen meg vót macskásodva, bé se bírta hajlítani, hogy hőseink leszállingózzanak a hátáról, ott kellett üldögélniük majd fertály órát. Végül akadt egy harmadik sárkány, akinek épp a messzi északon vót dolga, na azzal már sikeresen el is érték céljukat. Szóval megérkeztek, és lássatok csudát, folyót lehetett volna rekeszteni a sok innen-onnan összeverődött válogatott világjáróval, akik mind mind rókás gúnyát viseltek. Vászonból készült kunyhókat eszkábáltak, magukhoz vették a gondosan kiporciózott elemózsiát és várták az estét, ami csak nem akart megérkezni. Hát ez bizonyosan valami boszorkányság lehet, valaki megátkozta a napot, hogy ne tudjék lebukni, vagy minimum odaszögezték. Mit volt mit tenni, álomra hajtották a fejüket a nagy fényesség ellenére.

Másnap reggel aztán kezdetét vette a forgatag. Apraja nagyja, legények és leányok készültek a nagy tusára. Voltak ott olyan távoli vidékekről is, hogy már a szemük se állt jól, mint ferde vót nekik. Volt ott harci szellem meg vidámkodás, mind készült a nagy batyujával, meg es mérték a súlyát, versengtek abban is, kinek lesz nehezebb. Mikor már felsorakozott mindenki az indulásra, a kikiáltó közhírré tette volt a regulát, meg hogy a pocsolyákbó ne igyék senki, mert attól szapora lesz a szükség. Meg is fogadták ezt, aztán egyszer csak megindult a nép befele a vadonba.

Az elején sietős lábú futóbolondok verték föl az út porát, aztán a többiek szépen sorban, ahogy elfértek az ösvényen. A mi emberünk is trappolt a pajtásaival, szilaj elhatározással vágtak neki az útnak. Fejükben már megvolt a terv, addig mennek míg rájuk nem sötétlik. Vagyis hogy amíg estidő nem jő el, mert hát a nap továbbra is fenn hordta az orrát. Minden esetre messzibb jutni, mint a nagyja, hogy előnyre tehessenek szert. Mentek hát mendegéltek, s egyszer csak ritkulni kezdett az erdő és egy kopár sziklás völgyben találózták magukat. A távolban óriási zúgókon jött lefele a víz a hegyekből, kápráztató látványt nyújtva ezzel. Nyúlfarknyi álmélkodás után indultak tovább és rövidesen egy nagy tó partjára értek, ahol nagy volt a csődület. A helyi népek megneszezték a nagy számú idegent, és oda települtek, sütötték a szarvashúsos lepényeket, a kezüket is alig lehetett látni a nagy igyekezetben, hogy mindenkinek jusson, mi tagadás igen nagy keletje volt. Az étek elfogyasztása után ismét várta cimboráinkat az út, maradásuk nem sokáig volt. A tó partján haladó ösvényen korzóztak tova, kissé hadakozva a szúnyoghadakkal. Igen nagy számban voltak, menni menni kellett, áltó helyben nagyon bírtak csípni. A távolban magas hegyek tűntek fel, havas csúcsaikkal fodrozták a felhőket. Ezek néhol kiszakadtak, és némi esővel boldogították a vándorainkat. Egyszer mikor elállt, elérkezettnek látták az időt a délebéd elfogyasztására. Nagyon primusz kis tábori tűzcsiholóval vizet melegítettek, és ráöntötték a zacskókban hozott varázsporra, amit a vendéglátóktól kaptak arra az esetre, ha nem akadna más élelem. Csodák csodájára a varázspor nyomban étellé változott. Lett ott rögtön terülj asztalkám egy szikla tetején, az égen ragadt nap is megnyalta volt a száz ujját.

Mocsarasabb részek következtek eztán, ahol végestelen végig fa pallókon kellett lépdelni, ekkor értették meg, hogy miért ilyen kopár a vidék, a helyi koboldok és goblinok az összes fát kinyűtték, és pallókat faragtak belőlük, nehogy az arra kószálók a mocsárok mélyén megtalálják a kincseiket. Az egyik valami drágaszágot is rejtegetett a nád tövében, de ez egy másik történet és egy másik alkalommal kerül elbeszélésre. Mendegéltek hát tovább a deszkákon billegve, aztán egyszer csak felítőn találták magukat, elindult az út megest neki a hegynek.

Mind feljebb és feljebb az úton poroszkálók azt rebesgették, közel van oda a nagy hegy, a legmagasabb az országban, hósipkás Kebnekaise, vagy mi a nyű. Embereink ennek az odalát tapodták, jól meg is fáradtak a nagy mászódás közbe. Egyszer találnak egy sziklát és mellette egy sárkánytojást. No hiszen, ez legurult a hegyrő, hát hogy lehessen már az visszalökdösni? Nehezen de kiderült, hogy kőből van az és valami szellemes keleti szerzet faragta oda, tett is mellé táblát: Meditáló hely. Így megnyugodva barátaink nem sokat törődtek vele, hogy ott meditálni kell, ők a fáradtságra való tekintettel inkább medit-ültek a sziklán, hisz pihenni vágytak. Aztán mikor már pihentek egy kevest, megmászták a maradék emelkedőt, és végre nyeregbe érezték magukat. Hisz ott is voltak, a hegy nyergében, egy utazóknak épített háznál. A király emberei bé is nyomták rögtön a nagy pöcsétet az utazó levélbe, igazolván, hogy megfordultak arra.

A sok gyalogló mind szanaszét hevert a fűben, majd a fűbe haraptak a fáradtságtól, de aztán csak a levegőt harapták szerencsére. A legíny meg a társai csak készülődtek tovább, nem akarták még ott béfejezni a napot, mendegéltek tovább a nagy havas hegyek közé. Egy domb felett az út az egyik hegy felé kanyarult, azon lépdeltek tovább, maguk előtt láttak embereket olyan rókás lobogóval, amely nekik is vót, hát arra köllött menni. De bizony nem arra köllött. Lefelé haladt a helyes út, egy idő után le kellett vágni nagy mohos sziklákon, dimbeken-dombokon át. Éppen egy nagy hídhoz értek, amely egy folyón vezetett át egy vízesés felett. Akkorra már a többi eltévedt bakancstipró is ereszkedett le a hegyoldalon. Függő híd volt az, nyeklett nyaklott, ahogy átkeltek rajta, de jól meg volt építve, bírta a strapát. Ezen a vidéken két hegy közibe találtak végre egy nagyon fáin kis táborhelyet mező, széles patak, kilátás. Meg is telepedtek hát, és esmét varázsoltak maguknak egy kis eleséget, majd erős elhatározással nekifeküdtek a metsző hideg pataknak és jól megmosakodtak benne, Volt ott ordítás, sivalkodás, menny lakóinak emlegetése, de muszáj vót tisztálkodni. Felfrissülten hajtották álomra fejüket.

Éjnek derekán a legény arra ébredt, hogy a szél veszett módon tépázza a vászonkunyhót, süvített mint a hejderménkü, szép kis kalamajka keletkezett. Ha már így esett, úgy határozott, hogy felkél és körül néz a nagy éjszakai világosságban, mi fene történik. Az ég tiszta volt, csak a hegycsúcsok körött borongott valami nagy sűrű fölhő, a szelet leszámítva minden nyugodt volt. Visszafeküdt hát aludni, és nem törődött tovább a széllel. Reggel aztán uram fia, mire ébredtek? Arról, amerről jöttek a nap emelkedett már a kék horizonton, a hegy felől viszont még mindig ott gubbasztott a nagy szürkeség, és arra felé esett is derekasan.

A két világ találkozásánál pedig egy teljes ívű szivárvány ragyogott szemkápráztatón éppen a völgy felett, mint óriási kapu mutatta az utat a folytatáshoz. Lábait kis sétával el is érhették volna, de a tábori deszant ásó nem volt épp a kezük ügyében, így nem indultak kincset keresni. Helyette a látványban gyönyörködve früstököltek, azán tábort bontva tovább folytatták útjukat.


A szél a második nap reggelén nem akart alább hagyni, kitartott sokáig, viszont barátaink örömére hazavágta mind a szúnyogot, nem tudtak azok bosszantani senkit. Hol esett hol sütött, mintha az ürdüg széles jókedvibe kirúgta vóna a ház ódalát is, miután már a feleségit széjjelcsapta. Na de oda se neki, az út csak fogyott és fogyott tovább, közelgett az a hely, melynek neve Singi, ahol a király emberei ismét árgus szemmel figyelték, senki nem csal-e, vagy vágja le a távot. Aki viszont odaért az jutalmazták mindenféle földi jóval, furcsa lekváros kruplimasszát osztogattak némi hússal vegyítve, na de hát ha arra felé az járja, akkor az járja, megártani nem ártott még jól is esett a nagy nyomulás közepette. Ekkora gyalogló ármádiának viszont máshogy nem lehetett biztosítani az ellátást, griffmadarak repdestek ide-oda a sok csomaggal, surrogott az ég zengetőn az égi jövés menéstől.

A völgyben a folyó itt már nagyon széles volt, messze el lehetett látni, látták is, hogy temérdek távolság van még hátra, hát vágtattak tovább a folyó mentében. Volt még aznapra egy olyan gyülekező pont, ahol pecsétet kellett szerezni a menetlevélbe, szálka volt ez utazóink szemében, amíg nem tudták, hogy oda fognak-e érni. Vagyis inkább Salka, mert hogy így hívták azt a helyet, ahová igyekeztek, ki is szélesedett a jókedvük ettől a csélcsap tréfától. Könnybe lábad szemmel nyerítettek az úton haladva, abba se bírták hagyni. Végre aztán megérkeztek erre a helyre is, ami igen helyre vót, voltak ott mindenféle fa vityillók, ahol dolgukat is elvégezhették, és mindenféle sátrak is, ahol a varázsport osztogatták, akinek szüksége volt rája. Megpihentek itt egy kevest, mert már sok lépés volt aznap a bocskorukban, s meg hányavetették, hogy mitévők legyenek, hogyan hagyjanak még több vetélytársat maguk megett. Bizonyos volt, hogy ismét cselt kell alkalmazni. Amikor a többiek kevésbé figyelnek, akkor ők kereket oldanak, beletesznek a bocskorba még egy párezer lépést, szusszal bírják, a hátralevő út meg fogyatkozik. Így is tettek, kifundálták, hogy megpróbálják elérni a hágót, ami a vándorlás elérhető legmagasabb pontja, és nem mellesleg a teljes út felén is túl van már. Küzdöttek rendesen az emelkedővel, a szél alább hagyott egy kicsit, viszont az eső szemerkélt és nyirkos párába borította a környéket. Szembe jövő utazóktól meg is kérdezték, hogy messze van-e még a hágó, de azok vagy nem tudták, melyik hágóról van szó, vagy a bolondját próbálták járatni velük, mert folyton azt magyarázták, hogy az még több órányira van, pedig már nem lehetett olyan messze. Végül úgy határoztak, hogy ott helyben megátalkodnak, és tábort vernek, reggel meg majd megkeresik azt a fránya hágót. Jól js tették, de ez csak másnap derült ki. Fáradtan hajtották álomra fejüket.

A harmadik nap esősen és borongósan köszöntött rájuk. A völgy felett vastag párák fogták körbe a szirteket és sziklákat, sok tétlenségre nem adott okot, így a bocskorszaggató kis csapat rövidesen úton volt megint. A hágó már nagyon közel volt, viszont ahogy emelkedett az út, minden egyre sziklásabb és havasabb volt, nem sok lehetőséget adva a táborépítésre, ezért volt szerencsés előző este még a völgy alsóbb részében letelepedni. Szóval s tettel, az út emelkedett, a levegő fagyosabb lett, az eső viszont elállt, és derengeni kezdett az a lökött égen ragadt nap. Jöttek elő a batyuból a bekecsek sorra, cudar világ volt odafent. Alattomos egy hágó volt, mindig mikor úgy tűnt, közeleg a legmagasabb pont, akkor feltűnt egy újabb emelkedő, packázós játék volt, de végül aztán felértek diadalmasan, és örömittasan. A túloldalon feltárult a következő völgy és egy elképesztő végeláthatatlan kőmező. Tudták, az út innen lefelé vezet, de embert próbáló feladat lesz a következő szakasz. Legényt próbáló, úgy ám. Történt ugyanis, hogy legényünk nem volt elég óvakodó, és valahogy mégis sikerült behörpinteni valami lassabb állóvízet, vagy tudj ördög, mi fene történt, elemi erővel tört rá a szapora.... A környék semmi másból nem állt mint kőmező és rengeteg vándor minden irányból. Menni kellett hát hamar.... Később se lett jobb a helyzet, a sebesség fokozódott. Másfél órányi veszett vágta után barátocskánk átviharzott a következő táborhely alatti függőhídon, egy szőrös figura, valami Chewbacca, hitetlen, egzaltált fejjel próbálta kideríteni a dupla fénysebesség receptjét.. esélytelen volt. Az ámokfutás tompa puffanással ért véget az árnyékszék ajtaján. Bevégeztetett! Ezt a részidőt pedig feljegyezték az összes galaktikus birodalom főkönyvtáraiban, azóta se tudták megfejteni a titkát. Barátocskánk a tájra egyáltalán nem emlékezett. az elmosódó fehér sávok, amiket látott belőle nem láttattak belőle semmit. Ismétlésért kiállt.

Beérkeztek hát Allesjäure kies vidékére, ahol nem értek véget a megpróbáltatások! Az egyik portéka szállító griffmadár nagy igyekezetében olyan hirtelen talált leszállni, hogy az ott felállított kunyhó megkerülte a mellette álló épületet, csak nem oldalvást, hanem felül keresztbe, és hőseink lába előtt placcsant a földre. Azt a rézfánfütyülő radai rosseb, hát a rókások már szaladtak is hanyatt-homlok, csak úgy úsztak utána a levegőégben. Együttes erővel cipelték vissza a helyére. A nagy riadalmat kipihenve szétnéztek, és látták, hogy a nagy folyó itt óriási tóvá szélesedett, és csillogón tükrözte vissza a nagy hegyek tükörképét. Vonzódtak hozzá nagyon, mentek is tovább. Ezúttal egy másik megpróbáltatás vette kezdetét. Az iszamos tóparton a susnyásban kanyargó úton haladva iszonytató mennyiségű szúnyogfajzat lendült támadásba, levegőt is nehezen lehetett venni. Kezdetben azt hitték, ez pár lépés után elmúlik majd, de csalatkozniuk köllött.

Az egész tópart nyüzsgött a szúnyogoktól, órákon át caplattak széles csapkodások közepette, a kezük is majd el röpült tőle. Közelgett a nap vége, így kénytelenek voltak tábort verni egy zuzmóval borított dombon. A vérszíjjó ebadták ellen hálóval borított sipkával védekeztek, és jól magukra zárták a sátorajtót. Odabent kellemes világ uralkodott, így az egész estét ott töltötték. A tisztálkodás azért elengedhetetlen és kamikáze küldetés volt, a sátorból kirontva a szúnyigok elől menekülve, haverkánk diszkrét csobbanással merült a tóba, a néhány fokos víz ellenére majd egy percet röfögött a vízben, majd csatakiáltást ordítva rohant vissza a sátorba törölközni. Túlélhető volt. Az esti szürkületben jóleső fáradtsággal a lábukban nyúltak el, hogy nagy erővel vághassanak neki a negyedik napnak. Közel volt már a cél, titokban kitervelték, hogy korán indulva nagy hajrával odacsapnak a többieknek, és befejezik a megmérettetést.

Így is vala aztán reggel, a szunyigok még aludtak, idejük se vót feleszmélni, és barátaink már távolodtak a vizivilágtó. Köves göröngyes gyalogösvényen haladtak, a nap laposan sandított a hegyek közül. Hátuk megett hagyták a nagy kopár hegyeket, és némiképp erdős területre értek. 5 napja nem láttak ilyet, furcsa is vót az nagyon. Néha szembe gyüttek helyi vándorok is, akik abiskojäure nevét emlegették. Nagy nehezen kikapizsgálták, hogy ez megint valami tó féle lesz, és már előre rettegtek a vérszívók miatt. Szerencsére ott már nem vót annyi, így eléggé kellemes útjuk volt addig a nyeregig, ahol az utolsó őrtábort kellett megtalálniuk.

Hanem annyi fa vót ám arra és annyi kacskaringó a fák közt, hogy ahányan vótak, annyi felé szaladtak, úgy is nehezen találták meg a megfelelőt. Meg lett aztán, de nem vót módnélküli mulatság. Megérkeztek hát. Furcsa népek voltak azok is, bögrébe osztották a palacsintát az esztelenek. Na de legalább adtak, nem is egyet, ki mennyit akart. Kávét is ittak, jóllaktak. Hosszabb pihenő után lassan összeszedelőzködtek, és nekivágtak az utolsó szakasznak. Erdők voltak már végestelen végig, nagy sziklákat kellett közben kerülgetni a fák közt.

Felgyorsult egy kicsit mindenki, a fáradtság és a zsibbadt izmok ellenére nagy léptekkel falták a mérfődeket. Rohanó patakok szélesedtek folyóvá, hidakon át törtettek előre, de még így is voltak sokan akik megelőzték őket. Táblák mutatták a hátra levő távolságot, azok is sokasodtak, végül eljött a nagy pillanat, már látszott a hőn áhított cél. Nagy befutás volt. Mindenki tapsolt és éljenzett. Vigalom, örömködés, és mindenféle becses ajándék járt azoknak akik megérkeztek. A tábor sajnos hagyott némi rossz szájízt, a terület nagyon bozótos volt, de azért az utolsó éjszakát csak el lehetett tölteni. Sikerült hát, és a fáradt vándorok nagy megelégedéssel térhettek haza ki-ki sárkányháton vagy vasparipán, ahogy érkeztek úgy is mentek.

Aki meg nem hiszi, járjon utána! Jelentkezz Te is a Vándortúrára!
A részleteket itt olvashatod el: 

http://bit.ly/vandortura2019-a-te-mesed


Kommentek

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Kétnapos vándortúra a Kékesre és a Galya-tetőre bivakolással
2019. 03. 30.   31 km
Velencei Ingóköves
2019. 04. 06.   10 km
Pilis - vizek mentén
2019. 04. 07.   22 km

 

PayPal - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2019 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
http://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!