Megjártuk a lapost és alaposan eláztunk
Szép tud lenni, amikor a sok eső után előbújik a nap és a vizes területeken tükröződik az ég kékje, főleg ha ez a sík pusztán van. Az ég kékje azonban megijedt és lemondta a túrát szombat reggel, úgyhogy az nem volt. Volt viszont egy csapat kitartó, kemény túrázó, akik úgy döntöttek, hogy akkor is végigcsinálják a napot, ha esik, ha fúj…
2020. október 26. 15:41 | CÍMKÉK: #hortobágy #darvak #alföld #nemzetipark #síkság

Ők is biztos ismerték a túrázók egyik alaptörvényét, mégpedig hogy túrázás szempontjából kétféle időjárás létezik: a túrázásra alkalmas és a túrázásra különösen alkalmas.

Na, maradjunk most csak az alkalmas jelzőnél, mert végülis menni tudtunk. Vagy valami olyasmi. Aki aggódott esetleg a túra előtt, hogy nem sok kihívás lesz a hortobágyi túra két napján a szintemelkedés teljes hiánya miatt, minden bizonnyal néhány órával az indulás után már nem aggódott annyira. Már a túrát megelőző napok időjárásából is lehetett sejteni, hogy nem lesz könnyű a terep, hiszen a Hortobágyi szikes talajon kevés eső esetén is szép kis vizek alakulnak ki. Na de minket nem olyan fából faragtak, hogy csakúgy megijedjünk egy kis víztől, úgyhogy elindultunk.

Az eddigi évektől eltérően kezdőpontunktól, Hortobágy Halastóról, most a Kungyörgy-torony felé vettük az irányt, hogy magasabbról is ránézhessünk a pusztára és hogy a combizmunknak is legyen valami dolga.

Ez a torony az 1950-es években épült a közeli csikónevelő telep vízigényeinek kiszolgálására, ezért is van lovat ábrázoló szélkakas a tetején. Meg is volt a két napra jutó szintemelkedés, mentünk tovább a laposon, dacolva az időjárással. Akik voltak már velünk korábban ezen a tájon, tudják, hogy milyen jól esik az ebéd az őszi napsütéses pusztán egy gémeskút kávájának dőlve.

Most is ezt terveztük, nem máshol, mint Máta-puszta négygémű kútjánál. Ebéd volt, napsütéses pusztán kútkávának dőlés nem, de kemények voltunk, mentünk tovább, pedig a pihenés elmaradt.

Az időjáráson kívül elég sok mindennel lehetett foglalkozni utunk során, például lehetett a gombákat messziről csodálni, hiszen lépten-nyomon rengeteg bújt elő az eső miatt. Mivel védett területen voltunk ezért szedni nem szedtünk és persze a házi gombaszakértőnk sem volt most velünk, úgyhogy a gombákat meghagytuk a nyomunkban járó szürkemarháknak és racka juhoknak. A nemzeti park természetvédelmi őre volt a kísérőnk, akitől tanulhattunk például a látszólag teljesen sík terep apró, de annál fontosabb tereplépcsőiről, a szikpadkákról, de azt is megtudhattuk, hogy miről ismerni meg a más talajtani adottságokkal rendelkező foltokat, mi az a vakszik, és egy igazi kurgánra is „felmásztunk”.

Rohamosan közeledett a nap fénypontja, az esti darubehúzás. Mint túravezető, gondoltam, hogy oké, ez a nap nem olyan, mint amilyennek lennie kell, na de majd a darubehúzás mindenkit kárpótol. Megérkeztünk a madárlesbe, végre fedél volt a fejünk felett, ettünk, ittunk, kicsit pihentünk, vártuk a darvakat. És vártuk, és vártuk. A számlálások szerint ez idő tájt nagyjából 140 000 daru tartózkodott a Hortobágyon, ebből kb. 20-30 000 azon a tavon szokott éjszakázni, ahol mi várakoztunk. Na, 1 daru nem sok, annyi sem jött, amire az elmúlt 10 évben tett látogatásaim során egyszer sem volt példa. Láttuk őket jó messze, de a tóra nem szálltak le. Állítólag idén távolabbi táplálkozóhelyeken vannak, emiatt később, már sötétben szállnak be éjszakázóhelyeikre. Pedig én megbeszéltem velük. Köszi.
Úgyhogy egy ilyen nap után, darvas élmény nélkül vágtunk neki a sötétben leküzdendő maradék 5 km-nek.
A nap jutalma a szálláson ránk váró forró slambuc volt.

A vasárnapi napra is jutott a hülye járások minisztériumából, persze a sár miatt. A régi sóútra rácsatlakozva mentünk, pár kilométer után eljutottunk a Meggyes csárdához, amit külön kérésre ki lehet nyittatni, nagyon szépen rendben tartott csárdamúzeum, a nemzeti park munkatársa segítségével tudhattuk meg, hogy melyik helység és melyik tárgy mire is szolgált pontosan. A csárda után a Hortobágyi Nemzeti Park madárrepatriáló telepét vettük célba, Górés tanyát.

Útközben azonban nem várt állatokba ütköztünk. Hát nem ott volt egy csomó daru az út mentén? De. Fellélegeztem, hogy legalább látnak darvakat is a túrázók!

Nem is voltak túl messze, a ludakkal kevert csapataik hangos krúgatással szálltak fel jöttünkre, de szerencsére vissza is telepedtek oda, ahol jól láthattuk őket. Elégedetten indultunk tovább, mire Górésra értünk az eső is elállt, megnéztük a mentett madarakat, tanultunk az ott folyó munkáról.

Innen már a Kaparó csárdát céloztuk meg, ami a túra végpontja volt, jól esett a cserépkályha melegében elfogyasztani a hagyományos ételeket, miközben néztük, ahogy kisüt a nap…

Köszönöm a csapat kitartását!!!

Most, hogy végig olvastad, megnézheted videós beszámolónkat is:

Vásony Petra

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Tradicionális Equinox-Sabar húsvét
2024. 03. 29.   16 km
Medvehagyma és túra a Bakonyban
2024. 04. 20.   40 km
Mecsek
2024. 05. 11.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!