Medvehagyma helyzetfelmérés a Vértesben
Vidám társaságunk egy közel 15 km-es körtúrát tett a Vértes lankáin, hogy meglessük, van-e már legelhető medvehagyma. A ragyogó napsütésben kissé hűvös széljárásban még nem érzékeltük a tavaszt. Igaz, arról is megfeledkeztünk, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőség napján egy ünnepi túrán vagyunk, hiszen az Equinox név ezt jelenti. Sebaj, ettől még jól éreztük magunkat.
2022. március 21. 10:16 | CÍMKÉK: #medvehagyma #vértes #vértessomló #vitányvár

Vértessomlón némi falubéli kavarodás után sikeresen összetalálkoztunk a temető közelében lévő parkolónál. Mivel senki nem jött busszal, így a buszmegállóba szervezett találkozó miatt kissé szétesett a társaság, ki itt, ki ott parkolt le. Program ismertetés után neki is vágtunk, és a Mária úton haladva felkerestük a Sarlós Boldogasszony templomot, majd a jelzés jóvoltából körbe is kerültük, sőt a kálvária dombra is felkapaszkodtunk.

Ezután visszatértünk a piros jelzésre, amely a Bödön-bükk magaslatot és a helyi gázvezetéket kerülgetve elsétáltunk Mátyás király kedvenc vadászterületére a Szép Ilonka-forráshoz. Érdemes szót ejteni róla, hogy aki tapasztalt, sok helyet megjárt túrázó, annak hamar feltűnik, hogy gyakorlatilag nincs olyan hegység Magyarországon, ahol ne keringene egy monda arról, hogy az volt Mátyás király kedvenc vadászterülete! Szuper képességekkel rendelkezhetett, hogy az államügyek mellett még ennyi vadászat is belefért neki!


[+]
 A galéria eléréséhez klikk a képre

A forrásnál hosszabb pihenőt tartottunk, sajnos az országos tűzgyújtási tilalom miatt a szalonna sütésre irányuló terveink hamvukba haltak, így csak a szendvicsek elfogyasztására került sor. Pihenten, frissen, üdén vágtunk neki a piros jelzésen a Macskabükk megmászásának, de nem mentünk fel a nyeregig, egy kicsit korábban balra kanyarodva a Gráciák-bércére kapaszkodtunk fel, hogy megcsodálhassuk a kilátást, és letekinthessünk a völgyre, amelyen a túra első részében végigmentünk.

Rövid bámészkodás után pedig ráleltünk a közeli medvehagyma mezőre, amelyet még nagyon kezdetleges stádiumban találtunk. Alig 2-3 centis levelek kandikáltak ki az avar alól, így sokat nem időztünk a környéken. 1-2 hét még kell, hogy szedhető állapotban legyen. De nem csüggedünk, hiszen a folytatásban minden hétvégén lesz medvehagymás túránk, ami késik nem múlik!

A Makk-erdőn át vissza ereszkedtünk a völgybe és az országos kékre csatlakozva közelítettük meg következő állomásunkat a Vitányvárat. A morzsalékos talajon kicsit nehéz bemászni a romok közé, de mindenképpen érdemes, ha jobban meg akarjuk nézni a tatárjárás után, feltehetően a Csák nemzetség által épített várat. A török megszállás idején háromszor foglalta el a török, de a magyarok mindháromszor visszafoglalták, végül felrobbantották, hogy ne kerüljön ismét török kézre. Maradékai a 18. században Eszterházy tulajdonba kerültek.

A várat elhagyva egy jelzetlen ösvényen folytattuk a túrát, bár ezen a szakaszon is követték utunkat a gázvezeték jelző oszlopai. Utolsó emelkedőnk a Somlóhegyi kilátóhoz vezetett, ahonnan ismét körbe kémleltünk, és elkészítettük az elmaradhatatlan csoport képet is. A túrát a Vértessomlói Krisztina cukrászdában fejeztük be, mert a ledolgozott kalóriákat valahogy vissza kell pótolni! Ha tetszett a túra, vagy lemaradtál róla, akkor tarts velünk a folytatásban, böngészd a túranaptárat, a Facebook profilunkat, és ha még nem tetted, iratkozz fel hírlevelünkre.

Nyáry Tamás

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Medvehagyma és túra a Bakonyban
2024. 04. 20.   40 km
Mecsek
2024. 05. 11.   1 km
Kis-Fátra
2024. 06. 06.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!