Ilyen volt a megúszós Bükk túránk
Úgy tűnik, mi akkor is kirándulunk, ha kisbalták potyognak az égből, vagy legalább is ránk szakad az ég, de az se riaszt meg, ha pár óra alatt több havi csapadék zúdul a tájra, és a Szinva vize Niagarát csinál a Lillafüredi vízesésből. Azért persze nagy mákunk volt, hogy az égi áldás péntek éjszaka érkezett, és szombat napközben megkönyörült rajtunk a feljebbvaló, mert max csónakázni tudtunk volna, ha későbbre időzíti. Megúsztuk a megúszást!

Bánkútra mindenki szakadó esőben érkezett, és ez egész hajnalig folytatódott is, így előre borítékolva volt, hogy dagonya az lesz az erőben. Ez többé-kevésbé be is igazolódott, szerencsére csak délután.

Túránk első fejezete a Faktor-réten át vezetett, ahol töbrök mentén trappoltunk az Olasz-kapuig. Nevezetes elágazás, mivel az I. világháborús emléktáblát is megnéztük, és aztán a Köröslyuk-barlanghoz is itt tértünk le, végül mind a 4 irányban bejártuk a kereszteződést. Az ország legmagasabban fekvő barlangja jó fotótémát biztosított, kívül belül körbe mászkáltuk.


[Galériához katt a képre]

Második visszatérés az elágazásba, aztán irány a Nagymező. Olyan szép lett volna ha látunk belőle legalább pár fűszálat, helyette szürke szamár szindróma és tejföl köd. A kiválasztott utak meg valahogy rendre aszfaltosok lettek. Ennek egyetlen előnye volt: a sarat elkerültük egy darabon.

Már délutánba csavarodott az idő, amikor megérkeztünk Jávorkútra. Azonnal le is támadtuk az éttermet, ahol díszes társaságunk heveny katasztrófába sodorta a személyzetet nem várt mennyiségű rendelésével. Szerencsére kibogoztuk a szálakat, és hogy melyik rendelés melyik asztalhoz tartozik, lassan végül mindenki hozzájutott a sajátjához. A kellemes pihenő után az utolsó 4 kilométer vissza Bánkútra még sűrűbb ködben és ismét szemerkélő esőben telt, a felhőzet pedig egészen esti homályt küldött az erdőre. A szállásra visszaérve még mindenki kényelmesen kimosakodhatott a varacskolásból a vacsora előtt.

Az eső pedig eztán már nem hagyta abba, éjszaka újabb ostromot intézett a hegység ellen, a hőmérséklet pedig zuhanni kezdett, minek eredményeképp reggelre megérkezett az alig várt kifehéredés 10 centi hó formájában.

Az autókat ugyan ki kellett ásni indulás előtt, de röpke másfél óra alatt csak sikerült megérkeznünk Lillafüredre. A rövid túra ezek után nem is volt annyira rövid túra, a havazás eredményeképp elég jó kis kihívás lett megmászni a Szeleta-tetőt. Azért minden a tervek szerint alakult, és igazi téli, már már karácsonyi hangulatban látogattuk meg a Szeleta-barlangot és a pazar kilátással bíró új Zsófia-kilátót.

Út közben heveny hógolyó csaták is kialakultak. A végén a lemenet a hegyről izgalmasra sikerült, a latyakos sárban csúszkálva kissé kalandos volt. Ezzel véget ért a 2022-es NP túra idény. Jöjjön egy új év! Reméljük, jövőre is velünk tartotok.

Nyáry Tamás

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
NP Túrák: Bükki NP - Somoskő, Karancs–Medves
2023. 10. 07.   21 km
NP Túrák: Bükki NP - Mátra
2023. 12. 02.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2023 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!