A Börzsönyben, ahol a madár sem jár.....
Március második hétvégéjén a Börzsöny érintetlen és vadregényes részein jártunk. Kb. ugyanannyi emberrel találkoztunk, mint ahány szarvassal.
2019. március 13. 11:09 | CÍMKÉK: #Börzsöny #Nemzeti Park #Csarna-völgy #vulkán #sziklák #kilátás

Ragyogó napsütésben indultunk el, ami megalapozta a túrakedvünket, így rövid időn belül már fenn is voltunk a Jancsi hegyen, ahonnan elsőként nyílt kitátás a Csóványosra és a Nagy-Hideg-hegyre.


Galériához klikk a képre!

A börzsönyi kaldera nyugati peremén tovább haladva az Ökör-orom mentén mindenfele mohával borított kövek hevertek természetes rendetlenségben, és az ösvény mentén már nyíltak a hóvirágok.

A Holló-kőn már fedetlenül láthatóak a jellegzetes kőzetek, és valahogy nem elég csak megnézni és lefotózni. Mintha az emberi természethez hozzátartozna az is, hogy meg kell érintenie a sziklákat, fel kell másznia rájuk, le kell ülnie és csendben szemlélődnie, mintha történne ekkor valami, ami jó, nyugtat, feltölt, ellazít, kinek miben van hiánya. Úgyhogy mi is elidőztünk. Sőt, volt aki a belső egyensúlyát erősítette.

A gerincen továbbhaladva a Salgó-vár következett a Vár-bérc-en. Itt már gyülekeztek az esőfelhők felettünk, így gyorsan búcsúztunk a majd 700 méteres csúcsoktól és lefele indultunk a Hamuházhoz, majd a Csarna völgyben tértünk vissza Kemencére.

A Csarna völgyi kisvasút 1992-ig üzemelt itt, majd az 1999-es árvíz nyomán indult végleg pusztulásnak. A megáradt patak kimosta a sínek alól a töltéseket, megingatta a kis hidakat, azóta pedig moha nőtte be a talpfákat.

Este néhányan hazamentek, vasárnap reggel pedig új kirándulók csatlakoztak hozzánk és ismét a Börzsöny ösvényeire oly jellemző egyenletesen emelkedő ütemben értünk fel az aznapi túra legmagasabb pontjára, ahol rövid időre kisütött a nap és ismét a sziklákra szegezett minket.

A kilátás innen is pazar volt, ugyanúgy ellátunk a Csóványosra, a Nagy-Hideg-hegyre és a déli irányba lefutó gerincre. Visszafele a Kereszt-völgyi-patak mentén ereszkedtünk, a szemerkélő esőben felhúzott kapucnikkal, így történhetett, hogy utolsó pillanatban vettük észre a balról sorban egyenesen felénk vágtató szarvasokat, akik alig 15 méterrel előttünk vágtak át a patakon, és iramodtak felfele a túlsó oldalon épp arrafele, ahol előtte napoztunk.

Nagybörzsönybe visszaérve a Malomkert étteremben a vasszeget is felfaltuk, annyira jó kaják vannak, és bizony a nagyon hangulatos és kellemes környezetben az árak sem voltak eget rengetőek, mindenképpen javasoljuk a felkeresését.

A túra fejtörője így hangzott: ha egy tyúk egy nap alatt egy tojást tojik, akkor másfél tyúk másfél nap alatt hány tojást tojik? Törd te is a fejed, megéri, mert a helyes megfejtők között kisorsoljuk azt a szerencsés nyertest, aki ingyen jöhet velünk idén valamelyik nemzeti park túránkra.

Asztalos Edit

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Medvehagyma és túra a Bakonyban
2024. 04. 20.   40 km
Mecsek
2024. 05. 11.   1 km
Kis-Fátra
2024. 06. 06.   1 km

 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!