Nemzeti Park Túrák: Balatonfelvidék - Bakony
Bakonybél, Gerence fogadó
2021. november 13. - 2021. november 14.

Innen már csak lentebb van – Balaton-felvidéki Nemzeti Park túrán a felvidéknél még fentebb megyünk, meg sem állunk a Bakony közepéig, Bakonybélig. Itt lesz péntek este és szombat este a szállásunk a Gerence Fogadóban.

Bakonybél - Kőris-hegy - Huszárokelőpuszta - Ugodi-kilátó - Hubertlaki Gyilkos-tó

TÁV: 38 km SZINT: 1383 m

0. NAP 

Péntek esti érkezést javaslunk a szállásra. Kérjük, jelezzétek a túravezetőnek, ha csak szombaton érkeztek! 

1. nap

Táv: 21 km Szint: 895 m | Első nap rögtön felmegyünk a csúcsra, oda, ahonnan már tényleg nincs fentebb, szóval megnézzük a Bakony legmagasabb hegyét, a 708 méterre emelkedő Kőris-hegyet. Persze nem rögtön ott kezdjük, megnézzük előtte a Tönkölösi-Likas-kő barlangot, ahol szusszanunk egyet. Pihenés után megnézünk egy rakás követ, amibe belelátjuk majd, hogy ez bizony egykori rablólovagok várának, Bakonyújvárnak a maradványai. Némi borzongás után megcélozzuk a Bakony legnagyobb barlangját, mert ezt sem aprózzuk el, és mivel egy tapasztalt túrázónál úgyis van fejlámpa, még lehet, hogy be is merészkedünk egy kicsit az Odvaskő-barlangba. (Ez szinte kötelező mutatvány mivel egy nagy terem az egész / a szerk.)
Innen már tényleg nincs más hátra, csak felmászni a Kőris-hegyre és onnan nézni szerte szét. Hazafelé még bekukkolunk néhány likon, nevezetesen az Ördög-likon és a Pörgöl-likon, ez utóbbiba be is lehet menni és körülnézni. Élménydús napunk után visszatérünk Bakonybélbe.

Ha van rá lehetőség, szervezünk programot szombat estére a Csillagdába, de ez még folyamatban van.

2. nap

Táv: 17 km Szint: 489 m | A szállást elhagyva egy rövid út erejéig autóba ülünk (ha nem tudsz azzal jönni, akkor is megoldjuk), és átmegyünk Huszárokelőpusztára. Ha a huszárok néhány percen belül nem kerülnek elő, nem várunk tovább, hanem elindulunk megnézni az Egzótakertet, ami tulajdonképp egy egzotikus arborétum, tehát csupa őshonostalansággal találkozhatunk, pl. szép mamutfenyőkkel, ciprusokkal, cédrusokkal. Örökzöldeket kedvelőknek mindenképp ajánlott. A napi programnak itt még koránt sincs vége, elugrunk az Ugodi kilátóig, ahol eleink, akik szintén szerették a szép kilátást (vagy inkább a jól belátható stratégiai pontokat?) várat emeltek. Ebből ma már néhány ábrán kívül semmit nem láthatunk, hol vár állott, most kőhalom(ból épült kilátó van), de ezt a cserét mindenképp feledteti a Magas-Bakony látványa. Hátra van a Gyilkos-tó bakonyi megfelelője, a Hubertlaki-tó, ami az erdélyi Gyilkos-tóhoz hasonlóan egy elárasztásnak köszönhetően jött létre, így itt is kiállnak a vízből az egykori fák maradványai.
Túránk ezzel véget is ér, visszacaplatunk Huszárokelőpusztára, és ha még mindig nem jöttek elő, akkor hazamegyünk!

Szállás:

Gerence Fogadó – kérlek nézzétek meg, akinek ez nem felel meg, jelezze a túravezetőnek minél előbb, mert az egész fogadó le van nekünk foglalva! Kérlek, ne hívjátok a szállást, a szobák beosztását helyben fogjuk intézni. 
A szállást mindenki helyben, egyénileg fizeti:
Szoba árak: http://www.gerencefogado.hu/site/index.php?f=101&p=241

Étkezés:

A szálláson van konyha, az étkezést mindenki egyénileg oldja meg a túra teljes időtartamára, de Bakonybélben leszünk, ahol több étterem, kávézó is van.


Túravezető:
Vásony Petra

Rajt:
Bakonybél, Gerence fogadó, 08:00
Street View | Útvonaltervező -»

Szükséges felszerelés:
Évszaknak megfelelő réteges öltözet,
víz- és sár álló kényelmes bakancs, esőkabát,
túrabot, fejlámpa (korán sötétedik és barlangok
is lesznek út közben, ahová érdemes
bevillantani)

Étel, ital:
Napi hideg élelem, magvak, rágcsa, édesség,
fejenként legalább másfél liter víz. Este lesz
lehetőség éttermezni, nap közben nem érintünk
büféket.

Térkép

Útvonalak letöltése GPX formátumban: 1. szakasz    2. szakasz   

Szintmetszetek



Túranaptár

2021. november


 

   myPOS - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2024 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!