28-an vágtunk neki kisebb-nagyobb hátizsákokkal a Mátra legmagasabb csúcsainak.

Első szusszanót a Benevárnál tartottuk. Rövid történelmi összefoglaló a wikiről: Árpád egyik vezérének, Edömérnek az unokája – Bene vitéz – lehetett az első birtokosa ennek a pogányvárnak, sajnos 1497-ben már elhagyott várhelyként írnak róla.

Folyamatos lassú emelkedés várt ránk a Kékes-tetőig. Egy rövidebb pihenőt még közbe iktattunk a Remete-barlangnál, ahol már senki sem fázott. Örömmel láttuk, hogy milyen sokan viselik a Vándortúrán a befutóban kapott jutalom pólót.

A Kékes-tetőn az elmaradhatatlan csoportkép készítés után egy röpke órára visszazökkentünk a kulturális komfortba, a turistaház bőséges kínálatú konyháját muszáj volt tesztelni még akkor is, ha tovább kellett cipelni a kész szendvicseinket.

Kékestől a Galya-tetőig még hátra volt az út fele. Az országos kék jelzés szép helyeken vezet keresztül, a gerincek vonulatairól mindenfele tágas panoráma nyílik.

Hihetetlen, de onnan jöttünk le, és már megint mászni kell!

A Galya Turistacentrum ismét a kultúrát hozta vissza, magas színvonalú ízléses berendezésével és kék sörével. A bivak szállás is igen igényes, hiszen zuhanyozni a turistaszálláson lehet. Egész estét az étteremben töltöttük, csak aludni mentünk fel a toronyba. Az égbolt hihetetlenül élénk kékes csillagfényes volt. Mivel a környék legmagasabb pontján álltunk, 180 foknál nagyobb ívet lehetett belátni az égboltból és így láthatóvá váltak olyan csillagképek is, amik városból soha.
Reggel a bivakon ébredni már jóval nomádabb érzés volt, ahogy besütött a nap az ajtón és ahogy gázfőzőn kotyogóban készült a reggeli kávé.

Akik nem a bivak szállást választották, többféle helyi vendéglátást próbáltak ki, és mindenki elégedett volt a választásával, úgyhogy jó szívvel tudjuk ajánlani Galyatetőt minden szállás megoldásban.

A második nap már kisebb emelkedőket leszámítva csak lefele mentünk, végig erdőkben. A nagy pihenőt Sástónál terveztük, de ahogy közeledtünk felé, az utolsó igazán alig járt erdei szakaszon megszólított minket a patak és a napsütötte partmenti nagy kövek, úgyhogy csaptunk egy spontán beach partyt.

Galériához klikk a képre!

Innen már nem sok volt hátra Sástóig, a jól megérdemelt pihenőig, ahol néhányan bevállaltuk a kilátó 40 méteres fellépcsőzését, aztán már csak plusz egy óra alatt értünk vissza az autókig.

Ez volt az első mátrai egyesületi túránk, de ígérjük, hogy folytatni fogjuk a sorozatot. Sőt külön pecséteken is gondolkodunk. És nagyon örültünk, hogy ilyen sokan vágtak bele a márciusi hátizsákos vándortúránkba. Remélem megfertőzünk még néhány újonnan csatlakozó társunkat is.

Asztalos Edit