Praktikusan vonattal érkeztünk Vértesszőlős vasútállomására, onnan vágtunk neki a Gerecsének. Túravezetőnk a folyamatos égi áldás miatt módosította az útvonalat, ezért a Sárkány-sziklára felvezető kaptató - balesetveszélyessége okán - kimaradt. Kis csapatunk a piros sávot követve indult el, a templomot elhagyva kanyarodtunk ki Vértesszőlős fölé. A kavicsos makadám úton könnyedén, cseverészve sétáltunk, és bár folyamatosan emelkedtünk, nem nagyon éreztük a szintet - hála a kacskaringós erdei útnak.

Az eső majd' mindvégig kitartóan, változó intenzitással áztatta a csapatot, de kedvünket nem szegte, cserébe nem időztünk sokat az egyes megállókban. Ahol volt kilátás rá, ott a Gerecse alatti tavakról és a környékbeli vízrajzól túravezetőnk tartott pár mondatos mini előadást. A Kovácsi-körtemplom romjánál szusszantunk egyet és rátértük a baji pincesorhoz vezető kálvária ösvényre. Az elején kellemetlen agyagos-csúszós-sáros úton cuppogtunk meglehetősen lassan, ezt hamarosan felváltotta a lépcsőzős jellegű ösvény a szurdok mellett. Kellően óvatosan ereszkedtünk le, ennek folytán egyben és sérülés nélkül érkeztünk meg vendéglátónkhoz, a Borboléta Pincészethez.

Szinte le sem tettük a hátizsákot, a présház hosszú asztalára máris kikerült az első kóstoló: kiváló, különösen finom, szív- és lélekerősítő szőlőpálinkával kínáltak bennünket. Ázott-fázott tagjainkat melegítendő láng gyúlt a PB-hősugárzóban, a levedlett és száradó vizes kabátok helyére vastag pokrócot ölthettünk. Derék vendéglátónk, Éva néni hamarosan újabb borkóstolóval, valamint kenyérrel és hozzá felszolgált házi finomságokkal kényeztette a csapatot: máj- és tepertőkrémmel, sült zsírral. Mondani sem kell, a kis krémes tégelyek hamar kiürültek. A falatok mellé újabb borfajtákat is kóstolhattunk, a felvezető rizlinget gyümölcsös tramini, illatos muskotályos ottonel követték.

A baji pincesoron minden évben megtartják a Pünkösdi Nyitott Pincék eseményt, aminek keretében a borászatok megnyitják a pincék ajtajaiat a látogatók előtt. Az előzetes kóstoló után Éva néni minket is beinvitált a Borboléta pincéjébe. Újabb kóstolókban lehetett részünk, közvetlenül a hordók csapjaiból, miközben rengeteget mesélt a borászat történetéről, az ültetvényen végzett munkáról, a borkészítés folyamatáról, az egyes szőlőfajtákról, ahogy a pince falán burjánzó nemespenészről. Nem mellesleg arról is, hogy szép kora, nagymama léte ellenére mennyi sok mindennel foglalkozik: ha éppen nem a tőkéről, nedűről gondoskodik, akkor különféle lekvárokat főz, magvakat von be grillázzsal és csokoládéval. Sokan - fiatalok is - megirígyelhetnék példás aktivitását, korát meghazudtoló életerejét.

Örök igazság, miszerint jó helyen, jó társaságban gyorsan telik az idő. Derék vendéglátónk jóvoltából velünk sem történt ez másként. Jó pár órára ott ragadtunk, ám túravezetőnk előbb-utóbb elkezdte noszogatni a csapatot, miszerint lassan ideje volna átadni a helyünket a lassacskán szállingózó újabb vendégeknek. Természetesen vásárfia nélkül nem távozhattunk, ki-ki a különleges lekvárokkal, mások a frissen csapolt finom borokkal nehezítette hátizsákját. Megköszöntük Éva néninek a szíves vendéglátást, és célba vettük Tata-Tóvároskert vasútállomást.

Fotógalériához klikk a képekre!

A Nap ugyan nem ragyogott fel, viszont az eső alább hagyott, dagonyázni sem kellett, könnyű sétával értük el a célállomást. Finomságokkal, jóféle borokkal megtöltött palackokkal, vidám mosollyal szálltunk fel a fél órát késő vonatra, hogy haza vigyen.

Ezúton is köszönjük Éva néninek, a Borboléta Pincészetnek a szíves vendéglátást! 
Viszontlátásra jövőre, ugyanitt, Veletek és bárkivel is!
Visszajövünk!

 - dé -