Nyári ősz, kilátás, sziklák, szurdok és a kiránduló tömeg a 7. Pilisi Vándorláson
Az ünnepi, majdnem nyári idő rengeteg embert vonzott ki a természetbe, így a huszonnyolc résztvevőt is, aki Velünk tartott.
2019. október 29. 12:30 | CÍMKÉK: #

Pilisszentlászlóról folyamatos emelkedéssel kicsit kevesebb, mint 2 óra alatt értük el a Prédikálószék kilátóját, ahol a Dunakanyar legismertebb panorámájában gyönyörködhettünk, bár a reggeli köd még nem szállt fel teljesen.

Duna, Börzsöny, Visegrádi-hegység, panorámakép, néhány szelfi, pecsét, csoki.


Galériához klikk a képre!

Egy kis töltekezés után nekiindultunk a Vadálló-köveknek nevű vulkanikus sziklacsoportnak. A társaság vidáman mászott fel-le a változatos formájú képződményeken, átnéztünk mai túránk végállomására, Dobogőkőre és elkészítettük a szinte kötelező csoport képet is.

A kövek mentén, de inkább utána a nagyon-nagyon meredek lejtő kihívás volt a Szentfa-kápolnáig. Egy-egy seggre ülés is megesett, az egyik sajnos egészen szerencsétlenül. Jobbulást Niki!

Ebéd közben már látszott, hogy a Rám-szakadék izzasztó lesz. Na nem volt 38 fok, nehéznek sem mondható a szakasz, csak éppen úgy tűnt, ma mindenki itt kirándul.... És valóban. 

Minden létránál 30-40 embert áll sorban. Később megbeszéltük, hogy többen voltunk már itt, többször is, de ekkora tömeg még talán sosem volt. És jött a megfejtés: zárva a pláza!
A Lukács-árok felé vezető kereszteződésben szusszantunk még egyet, de talán mindenkinek inkább fejben kellett kipihenni ezt a szakaszt. Amit elhagytunk a pihenőt, szinte megint csak magunk voltunk. Jól esett ismét csak az avar susogását és az erdő neszeit hallgatni!

A Szakó-nyeregnél benyomtuk a füzetünkbe az utolsó előtti pecsétet, és szinte meg sem álltunk a Rezső-kilátóig. Itt megint megszaporodtak a kirándulók, de talán kicsit emészthetőbb mennyiségben. Visszatekintettünk a mai túránk útvonalára, s mindenki vérmérsékletétől függően sietett a 4 órás buszhoz vagy éppen beállt a megérdemelt söréért a Matyi büfében.


A technika ördöge folytán az összes aznap készült fotóm elveszett, visszaállítani pedig eléggé vacak minőségben sikerült csak. Szeretném megköszönni Niki, Mk, Béla, Zsolt és Bogi önzetlen segítségét. A beszámolóban szereplő képeket ők készítették.


November 23-án folytatjuk! Részletek: https://trekk.hu/turanaptar/66

Ancs

Kommentek

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Túramozgalmak Equinox módra / Pilisi Vándorlás 8.
2019. 11. 23.   16 km
Túramozgalmak Equinox módra / Pilisi Vándorlás 9.
2019. 12. 08.   17 km
Szilveszteri éjszakai túra az Anna-hegyre
2019. 12. 31.   4 km

 

PayPal - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2019 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
http://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!