Ilyen volt: Rám-szakadék és Ezüstpart
A Rám-szakadék tömegek által kedvelt hely, hétvégén csak felfele járható, és általában így is várakozni kell a lassabban haladókra. Ezen a karantén-hangulatú szeptember eleji hétvégén mi nem ezt tapasztaltuk, alig találkoztunk túrázókkal, pedig minden feltétel adott volt egy igazán jó kiránduláshoz.
2020. szeptember 9. 14:40 | CÍMKÉK: #

Első szusszanásnyi pihenőt a Kaintz György-forrásnál tartottuk, amely időszaki forrás, most épp csordogált benne a víz.

Innen már elkezdődik a Rám-szakadék szurdoka, ami igazán ritka látványosság Magyarországi viszonylatban, nem véletlenül ennyire népszerű. Ugyan korábban kalandosabb volt a láncokon haladni, 2006 óta krómozott korlátokon és létrákon lehet felsétálni rajta. A látvány viszont impozáns:


Galériához klikk a képre!

Járatlan utakon levágtunk egy kanyart, így kimaradt az Árpádvár, amire idén januárban ugyan már felmásztunk, de most is hozzáadott volna a túrához úgy szintben, mint látványosság számban. Viszont a következő hegyet, a Rám-hegyet nem hagytuk ki. Innen kilátás nyílik Dobogókőre is, de ami még szebb, a Vadálló-kövek sorára is, háttérben a Prédkálószékkel. 

Dobogókőre lihegve érkeztünk, mondhatni erősen dobogott a szívünk felfele, ez az egyik legmeredekebb emelkedős szakasz a hegységben. A Visegrádi-hegységben, mert hogy hivatalosan ez már nem a Pilis-hegység, de azért a köznyelv Pilis-nek nevezi a Dunakanyar által körülölelt területet. Innen a Nagykilátó-ból szép időben messzire el lehet látni.

Az Eötvös Lóránd turistaház éttermében ki-ki megtalálta magának a felfele vezető út fáradozásainak jutalmát vaddisznópörkölt, halászlé, csokis-meggyes rétes és más finomságok formájában. És persze az elmaradhatatlan egyesületi zászlós csoportkép:

Innen már csak lefele mentünk, igaz hátravolt még kilométerben az út kétharmada. A Tirts Rezső kilátó felől is hasonlóan szépen tárul elénk a Dunykanyar, mint a Nagykilátóból.

Pillanatkép az Ilona-pihenő feletti Tost-szikla pihenőnél.

A Duna magas állása miatt meghiúsult a visszaút a folyó mentén, de kis útvonal módosítással majdnem hasonló szép látványban volt részünk a víz és a szemközti Börzsönyi sziklás hegyoldal mentén, mint ahogy azt eredetileg terveztük.

29 km-es lett a túra, klassz teljesítmény 8,5 óra alatt, a csapat végig együtt mozgott, azt gondolom, hogy mindenki elégedetten tért haza. Találkozzunk októberben is!

Asztalos Edit 

Kommentek

Túrakereső



Hírlevél

Ha szeretnél minél hamarabb értesülni
túráinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!




KÖVETKEZIK
Nemzeti Park Túrák: Bükk
2020. 11. 07.   27 km
Maróti-hegyek, Búbánatvölgy, búfelejtő menedékház
2020. 11. 21.   26 km
Dzsenga kilátó? Nem csak a gyerek szobájában?? Lássuk!
2021. 01. 16.   20 km

 

   PayPal - elfogadott kártyák

Kövess minket közösségi oldalainkon is:
Facebook   |   Instagram

© 2020 Equinox Trekking Club Egyesület
2091 Etyek, Sánc utca 7.
https://trekk.hu | equinox.tce [kukac] gmail | +36 30 647 9661

Igazán öröm, hogy érdeklődsz
a programjaink iránt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és az
elsők között értesülhetsz róluk!